Elhatárolódunk a Bors cikkétől!
2010. augusztus 19. csütörtök, 07:59
A Csak Van zenekar ezennel hivatalosan elhatárolódik az alábbi bulvárcikktől! Soha, egyetlen publikus megnyilvánulásunkkal sem fordultunk a TV2 ellen - barátságban, bármiféle feszültség nélkül váltunk el a Megasztár szerkesztőségétől, hiszen esélyt és viszonylag nagy publicitást kaptunk tőlük! A zenekar hivatalos közleményében leírtak minősülnek továbbra is a hivatalos álláspontunknak, melyekkel a TV2 is egyetért. Köszönjük a Borsnak az újabb ferdítésekkel és ostobaságokkal teli cikket, melyben magukat minősítik azzal, hogy úgy tesznek, mintha fogalmuk sem lenne róla, mi fán terem a paródia. Kijelentjük, hogy a kisfilmnek nem célja gúnyt űzni a zsűriből, ez egy egyszerű poén, melyben saját magunkat is célkeresztbe állítottuk. Továbbá Oliver Hirschbiegel rendező alkotása sem "náci film" - ahogy az rögtön az iromány címében is olvasható -, így tehát a mi átiratunk sem az, a Bors ezzel egyenesen a rendezőt, Bernd Eichinger forgatókönyvírót, a film egész stábját, a Constantin Film embereit és zenekarunk teljes legénységét vádolja meg olyasmivel, amibe inkább nem szeretnénk mélyebben belegondolni. Az írásban állítottakkal ellentétben a TV2-t nem Hitler személyesíti meg, a zsűritagokat pedig nem SS-tisztek játsszák: ezek mind német színészek. A bulvármédia sajnos azon a szinten áll ma, hogy ha az ember nem hajlandó nyilatkozni, akkor ők találnak ki számára valamit - bármit. A nyilatkozatok pedig egytől-egyig elferdített, átírt változatban kerülnek publikálásra, ez történt most is. A botrány természetesen mindennél fontosabb, itt tartunk ma, ezt kell legyömöszölni a tömegek torkán. A Csak Van zenekar sajnálja a történteket, alkotó közösségként szégyelli az újság színvonalát, és szánalmasnak tartja, hogy elvileg értelmes emberek nincsenek tisztában a paródiával, mint olyannal. Mi továbbra is a hivatalos közleményünkben leírtakhoz tartjuk magunkat.
A Bors cikkét ITT lehet elolvasni.

