szombat máj. 19

Egy héten belül jön a nagylemez!

Közép-Kelet-Európa legvidámabb és leggördülékenyebb zenekara idén töltötte be tizedik életévét! Ezzel együtt végre megjelenik első nagylemezünk is, Mindennek a teteje címen. Afféle bestofnak is tekinthető ez az album, hiszen az új dalok mellett azok a szerzemények kaptak rajta helyet, amelyek túlélték az elmúlt évtizedet, azaz a legjobb Csak Van daloknak számítanak. Összesen tíz napot töltöttünk a stúdióban, mégis egy egész hónapon át tartottak a feljátszási munkálatok, a nyár folyamán pedig lezajlott a keverés és a mastering is. Ez utóbbi hosszas feladatnak bizonyult, hiszen rettentő kritikus füllel álltunk hozzá leendő nagylemezünk anyagához. Végül egy igazi csapatmunka született, amely kívül-belül magán viseli az együttes jegyeit: a borítót például Ferke készítette.

Az albumot novemberben egy nagyszabású születésnapi koncert keretein belül mutatjuk be, várhatóan három héten belül kerül a boltokba, és kívül-belül meglepetéseket tartogat majd! A hanganyagon ugyanis közreműködött egy különleges vendég, és a vásárlók egy bizonyos ajándékot is kapnak a lemez mellé! A további részletekről hamarosan tájékoztatunk titeket!

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Hirdetés

Facebook FanBox